Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 542
Borító: puhaborítású
ISBN: 9789632932507
Megjelenés: 2013
Ár: 3316,-
Fülszöveg:
Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig.
Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott.
És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?
Vélemény:
Iszonyatosan tetszett a könyv! :) Nagyon örülök, hogy kihoztam a könyvtárból és bizalmat szavaztam neki. Abszolúte megérte.
Legjobban Beattie részeit szerettem, a sznob Emma nem jött be, de miután Wildflower Hillre költözött, utána megszerettem a kutakodó Emmát. Alig vártam, hogy Emma is megtudjon mindent a nagyija életéről. Titokban amúgy reménykedtem, hogy Lucy-t visszaszerzi az anyja, és csak megváltoztatja a nevét Lousie-ra, de végül mégsem következett be.
Charlie-ba én is beleszerettem, ugyanis nem volt nehéz megszeretni. Borzalmasnak találtam az akkoriban burjánzó fekete-ellenességet… Az emberek letojták, hogy milyen az adott ember személyisége, csak a rosszal azonosították a feketéket.. Amikor Charlie meghalt… megölték, az iszonyatos volt.. Tágra nyílt szemekkel figyeltem a fejleményeket, és nem akartam elhinni, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy Beattie és Charlie együtt voltak.. Bárcsak ne halt volna meg. Dühítő volt, hogy senki nem tudta meg az igazságot, sem Beattie, sem a rendőrség.. egyszerűen senki.. Értem én, úgysem kapott volna igazságot, de könyörgöm… akkor is bárcsak feljelentették volna azokat az undormány embereket…
Henry-t gyűlöltem, már az első pillanattól kezdve. Nem éreztem azt a bizsergést, amit Beattie még a kapcsolatuk elején. Számomra mindvégig egy nagyképű fazon volt, aki amint megtudta, hogy Beattie terhes, menekülőre fogta.. Molly-t hasonlóan utáltam, aki eltulajdonította, kiközösítette Lucy-t, úgy, hogy egy szemernyi szégyenérzet nem szorult belé. Sajnos sikerült teljesen átmosniuk Lucy agyát, és abba már nem tekinthettünk bele, hogy végül hogy reagált az anyja által írt régi levélre.
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a csodás könyvet, igazi élmény volt és remélem olvashatok még Kimberley Freeman-től. :)
Értékelés: 10/10




